hír
Hírek 2025
Ipar és oktatás kéz a kézben: újabb autóadománnyal segíti az egyetemi hallgatók képzését a Magyar Suzuki
A Magyar Suzuki Zrt. egy fehér színű Suzuki Vitarát adományozott a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának. A jármű a hallgatók képzését, valamint a gyakorlatorientált oktatás további erősítését szolgálja.
Az átadóünnepségen dr. Kurdi Róbert, az egyetem általános rektorhelyettese hangsúlyozta a zalaegerszegi kampusz járműipari jelentőségét, amely egyre szorosabban kapcsolódik a jövő technológiáihoz. A Magyar Suzuki képviseletében Kocsis József operatív igazgató kiemelte: a vállalat hosszú távú célja, hogy a felsőoktatással való együttműködés révén is támogassa a hazai innovációt és szakemberképzést.
A rendezvényen bemutatták az országosan is egyedülálló tesztmérnök alapképzést, valamint Ágh László hallgató ismertette TDK-pályamunkáját, mely a: „Digitális iker megalkotása járműdinamikai szimulációhoz” címet viselte. A programot a duális képzés eredményeinek bemutatása és az autó ünnepélyes átadása zárta.
Az együttműködés újabb lépést jelent az ipar és az oktatás közötti kapcsolatok erősítésében – a jövő mobilitási szakemberei már ma elkezdhetik valós környezetben fejleszteni tudásukat.
A Magyar Suzuki ez év elején szintén egy Vitara modellt adományozott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) részére is, támogatva ezzel az intézmény járműmérnöki képzését.